SPLIT

Diokleciánusz palota

Különböző ásatások bizonyítják, hogy Horvátország már több tízezer évvel ezelőtt is lakott terület volt. Ennek köszönhetően számos látnivalót rejteget magában, minden korszakból fellelhetőek kulturális hagyatékok.  A szárazföldi területekre a középkori civilizáció volt jelentős hatással, míg a tengerparti részek ma is erős mediterrán hatást tükröznek az ide látogatók felé. Az itt megtalálható épületek minden kor építészeti stílusjegyeit képviselik, azonban a leginkább felismerhető jegyek a római korból maradtak ránk. Legnépszerűbb a Splitben található Diokleciánusz palota és az óváros, mely az UNESCO világörökségének a része.
Odoo CMS - a big picture
Split a horvát tengerpart legjelentősebb városa, gazdasági és igazgatási központ. Tradíciói 1700 évre visszanyúlnak, így a világ egyik legrégebbi városa. Horvátország egyik legérdekesebb műemléke ez a körülbelül 1700 éves palota. Diokleciánusz császár 293-ban kezdte el építtetni, mire elkészült 8-10.000 ember lakott a palotában, ebből fakad különlegessége is, hiszen ez az épület a történelem során majdnem mindig lakott volt. A Szent Dujmó Székesegyház is itt található a fő téren, mely az uralkodó mauzóleuma volt. 57 méter magas harangtornyát a XVIII. században építették, mely páratlan kilátást nyújt Split városára.  A császár itt élte fénykorát. Pincéjében ma is számos színházi előadást és koncertet tartanak az érdeklődők számára. Aki ide látogat, úgy érzi majd, mintha egy középkorban játszódó film részese lenne, köszönhetően a sok árusnak, sikátoroknak és tavernáknak.

Érdekesség:

A templomnak magyar vonatkozásával is találkozhatunk: a főkapu felett két kőkoporsó van elhelyezve: IV. Béla magyar király lányainak, Katalinnak és Margitnak földi maradványai vannak befalazva, akik a tatárok elől menekülve a közeli Klissza (Klis) várában vesztették életüket.

Ki volt Dioklecianus?

Caius Aurelius Valerius Diocletianus,

általánosan elterjedt néven Diocletianus császár (Salona, 244. december 22. – Spalato, 311. december 3.), eredeti nevén Διοκλής (Dioklész) 284. november 20. és 305. május 1. között római császár. Diocletianus uralkodása jelentette a történészek által gyakran a „harmadik évszázad válságaként” emlegetett, 235-től 284-ig tartó periódus végét. Létrehozta az autokratikus kormányzatot a birodalomban és megteremtette az alapjait a Római Birodalom második nagy korszaka számára, amit szokás dominátusként, tetrarchiaként vagy egyszerűen késő római birodalomként is említeni. Diocletianus reformjai segítettek abban, hogy a Nyugatrómai Birodalom még további kétszáz éven át fennálljon, és megteremtették az alapokat a Bizánci Birodalom létrejöttéhez és további ezeréves fennállásához. 

Képek Splitről 👌👇